Free Lines Arrow

2014. július 3., csütörtök

1. fejezet

Kyla, augusztus 30 , szombat
Most fejeztem be a kipakolást, végre. -sóhajtottam magamban, miközben az utolsó tárgyat is a helyére raktam. Nagyon tetszik ez a környék. Sokkal több fa van itt, mint New Yorkban. Eleinte elleneztem a költözést, de most kifejezetten tetszik. A szobám is sokkal tágasabb és végre nem kell majd a lépcsőn felkaptatnom a 10. emeletre, hogy hazaérjek. Enyém lett a második emeleti szobák egyike. Az öcsém, Theo megkapta a közvetlenül mellettem lévőt. Azt hiszem, fel kéne majd szerelnem egy hangtompító ajtót. Az lenne a legjobb.
Egy okból utáltam a költözést. Elvesztem a régi barátaimat és kereshetek újakat. A régi sulimban maradt Julie és Alice is, a legjobb barátnőim. Julie-nak tejfölszőke haja igen jól illett tengerkék szeméhez. Al-hoz (mindig így szólítottuk) nem illett szelíd neve, ugyanis fekete hajába zöld csíkok  vegyültek (nem önszántukból), barna szeme pedig mindig erősen ki volt húzva. De én így szeretem őket, ahogy vannak.
Benyomva a laptopomat bámultam ki az új ablakomon. A házunk közel van az iskolához, pár méter alatt meg tudom tenni az utat. Nagy kertünkben anya szorgoskodik éppen, paradicsomot és paprikát ültet. Ő is meg van elégedve az új környezettel. Igazából apa új munkája miatt költöztünk erre a vidékre. Itt kapott állást és most rendezi be az alagsorban elhelyezett dolgozószobáját. Ez persze nem azt jelenti, hogy itthon fog dolgozni, csak azért van, hogyha beteg, vagy nincs kedve bemenni, el tudja végezni, amit kell, itthon is.
Ahj, Theo már megint dörömböl!
-Mi van?!? -ordítok keresztül a szobám falán.
-Nincs nálad a nintendóm? -jön be kérdés nélkül.
-NINCS. -mondom, majd becsukom az orra előtt az ajtót.
Mire nyugodtan leülök az íróasztali székemre, a laptop betölt. Sietve írom be a facebook-ot, mert megígértem Julie-nak és Al-nak, hogy beszámolok nekik, amint kipakoltam a dobozokból. Julie online van. Ráírok:


Kyla Morgan: Szia Julie! Képzeld, nagyon jó az új lakás! :)

Julie Cox: Hali Kylie! :) Na, ennek örülök. Milyen színű a szobád?

Kyla M.: Pink.

Julie C.: Mi?? Hallgattál Al-ra? :o

Kyla M.: :DD Nyugi, csak beugrattalak. Kék. :)

Julie C.: Na azért! :P

Kyla M.: Mi van Allal? Nem úgy volt, hogy ő is jön?

Julie C.: De, csak hétfőn belekavarodott valamilyen rendőrségi ügybe.. :/

Kyla M.: Mégis hogyan? :O

Julie C.: Hát elvileg nem is ő volt, csak meggyanúsították kocsilopással. A haverjaival lógott, amikor a közelben lévő autónak beindult a riasztója és láttak az ablakon kimászni egy tolvajt. De őt szerencsére csak kihallgatják. :)

Apa kiabálása szakított meg a gépelésben.
-Kölyök! Gyere vacsorázni!
-Mindjárt! -válaszoltam, majd sietve elbúcsúztam Julie-tól.
Lefele menet belebotlottam Theóba, aki -mintha észre se vett volna- felemelt fejjel nintendózott tovább. Lent persze nekem kellett megterítenem, de mivel igen csak tányérhiányban vagyunk, mi, az öcsémmel porcelánból, anyáék műanyagból ettek.
-Gyerekek! Holnap a közeli bevásárlóközpontba megyünk, hogy megvegyük nektek a szükséges tancuccokat. -jelentette be anyu az étkezés kellős közepén. Hát ez csodálatos... -gondolom két falat tegnapi rántott hús között. -Ja, és Kyla, etesd meg az állataidat. -tette még hozzá.
-Persze. -állok föl, megköszönve a vacsit. Kiveszem a komódból Morcos vacsoráját, Pitének a maradék zöldet, Jhonnynak és Rebekának pedig a magvakat. Hát igen, ez a hátránya a sok háziállatnak. Mindig velük kell foglalkozni. De azért szeretem őket. Morcos nappal ki van engedve, éjjel pedig az ágyam szélén kuporogva alszik. Pite egy ketrecben van elhelyezve a nappaliban és amikor Morci be van zárva a szobámba, ő ki-be járkálhat kedvére. Jhonny és Rebeka pedig Theo szobájában kapnak menedéket, de csak mert az enyémben van Morcos és ő bántaná a papagájokat. 
Szóval, visszatérve az etetésükhöz... Túl vagyok rajta. Most békésen kockulok a felavatott bunkimban (azaz, a szobámban).

9:35 
-Lala! Most te mész először fürdeni! Tegnap én voltam! -nyavalygott Theo anyáék utasítására válaszolva.
-Jól van! Megyek már! -bámultam meg az ajtóját haragosan, majd sietve elmentem zuhanyozni.

10:00
Nálunk ilyenkor van takarodó. Net kikapcsolva, az öcsém békésen szuszog, anyáék meg sziesztáznak. Király. Nekem van a legjobb dolgom.

 

1 megjegyzés: